Magyarország-Németország 0-0
nb1.hu 2007.05.15. 14:47
A sok kihagyott helyzet a végén majdnem megbosszulta magát.
Hétfőn Németország U19-es válogatottja ellen megkezdte Európa-bajnoki selejtezőtornáját a magyar 19 évesekből álló labdarúgó-válogatott. A csoport nagy esélyesének tartott németek elleni meccsen csapatunk az első tíz perc apróbb lehetőségei után nem igazán tudott veszélyt kialakítani a német kapu előtt, és mivel kapusunknak, Somodi Bencének sem volt sok dolga, így az első félidő enyhe német fölénnyel, kevés helyzettel zárult. A második 45 perc hasonló koreográfia szerint zajlott, mint az első, igaz, ezúttal egy perc alatt alakult ki mindkét kapu előtt két óriási helyzet. A németek lehetőségénél Somodi védett bravúrral, az ellentámadás végén pedig Németh Krisztián volt pontatlan. A játék ezek után ismét nagyrészt a középpályán folyt, csak ezúttal a magyar fiatalok voltak fölényben. A mieink néhányszor gólhelyzetet is kialakítottak, ám Männer kapusnak nem akadt igazán komoly védenivalója, míg az utolsó percben Somodi újabb remek védéssel mentette meg az egyik pontot. A döntetlen a lehető legigazságosabb eredmény: a magyar csapat nem volt kellően határozott az ellenfél kapuja előtt, ami nélkül nehéz mérkőzést nyerni.
Várhidi Péter (Magyarország): - Nagyon kiélezett csatát vívtunk a németekkel. Masszívak és fegyelmezettek voltunk. Nekünk volt több lehetőségünk a gólszerzésre, főleg a második félidőben dönthettük volna el a javunkra a találkozót. Sajnálom, hogy ez nem sikerült. A következő mérkőzésen két sárga lapja miatt nem játszhat Farkas Balázs, aki egyébként bokasérülést szenvedett a mérkőzésen. Két összecsapás vár még ránk, megmaradt az esélyünk a továbbjutásra.
|