Találkoztak az akadémisták
mtkhungaria.hu 2009.01.02. 22:13
Németh Krisztián, Kanta József, Pál András, Szekeres Adrián, Melczer Vilmos, Garami József és persze Sándor Károly is ott volt azon a találkozón, melyet a Sándor Károly Akadémia összes növendékének szervezett klubunk. A jó hangulatú összejövetelre minden olyan játékos és edző hivatalos volt, aki valaha az agárdi utánpótlás-nevelő intézményhez kötődött.
- Jó volt újra találkozni azokkal, akik korábban megfordultak az Akadémián - mondta honlapunknak Tamási Zsolt, az Akadémia jelenlegi igazgatója. - Persze szakmai stábunk azok után is figyelemmel kíséri a játékosok pályafutását, hogy esetleg más csapatokhoz kerülnek, nem tévesztjük őket szem elől. Jó ez a kezdeményezés, szeretnénk, ha folytatása lenne - tette hozzá a szakember. Az eseményre Somogyi Melinda marketing igazgató minden játékosnak átnyújtotta az Akadémia új prospektusának egy példányát, melyet honlapunkon a későbbiekben részletesebben is bemutatunk.
Örömmel érkezett a találkozóra Németh Krisztián is. A Liverpool futballistája csak egy órára ugrott be, mert el kellett érnie a repülőgépet, de így is szakított időt arra, hogy angliai élményeiről, szigetországi életének kevésbé látványos, ám hasonlóan jelentős momentumairól, a beilleszkedésről faggathassák a többiek.
Az evés-ivás, biliárdozás, bowlingozás közben a játékosok megnézhették azt a filmösszeállítást, melyet Garami József hozott magával, és amelyen a bajnoki címig vezető út legfontosabb pillanatai voltak láthatók az összes góllal. Az összejövetel talán legkedvesebb pillanata az volt, mikor Kanta egyik remek gólpasszánál Sándor Csikar bácsi felkiáltott: - Ha 1964-ben Kanta lett volna a jobbösszekötője az MTK-nak, akkor még három évig futballoztam volna, mert akkor lett volna kitől labdát kapni!
Hát, így találkoztak a generációk a valóságban és a gondolatban is az akadémiai összejövetelen...
Nézze meg az eseményen készült fotókat!
|