-->Kezdőlap : Németh Krisztián: két gól Szingapúr ellen
Németh Krisztián: két gól Szingapúr ellen
origo.hu 2009.08.05. 22:39
Németh Krisztián csereként beállva kétszer volt eredményes a házigazda Szingapúrt vasárnap 5-0-ra legyőző FC Liverpoolban: az angol csapat harmadik és ötödik gólját is a magyar csatár szerezte.
A szingapúri nemzeti stadionban rendezett felkészülési találkozón játszott először a Liverpool az új, fekete színű idegenbeli mezében.
Az angol csapat nehezen lendült bele, az első vendéggól az első játékrész hajrájában született, amikor Voronyin 20 méteres, laposan meglőtt labdája a kapu jobb oldalában landolt.
Az 54. percben Macherano szépen pörgetett a 16-os bal oldalánál meginduló Riera felé, aki mellel maga elé tette a labdát, majd az ötös sarkáról, ballal nem kegyelmezett a szingapúri kapusnak.
Németh Krisztián a 61. percben állt be David Ngog helyére, és úgy tűnt, hogy Dirk Kuyttel nagyon jól megértik egymást. A holland a 73. percben egy labdaszerzés után megiramodott a jobbszélen, hosszú szóló után - három hazai játékos között - a középen érkező magyar támadóhoz továbbított, aki 12 méterről, egyből laposan a jobb alsóba lőtt.
Hét perccel később Torresnek még könnyebb dolga volt: Kuyt - miután Némethtel kényszerítőzött - remekül gurított középre a jobb oldalról, a spanyol csatárnak pedig 5 méterről csak be kellett passzolnia a labdát üres kapuba.
Az utolsó 'Pool-gólt is Németh lőtte, és megint csak Kuyt volt a gólpasszadó, emelését a magyar játékos térdelt testhelyzetből, látványosan és erősen fejelte a léc alá. Gulácsi Péter a szünetben állt be Cavalieri helyére, majd a 78. percben Reina váltotta a magyar kapust.
"Rafa: Németh egy nagyszerű befejező csatár" - ez volt a címe annak a cikknek, amelyben a Liverpool hivatalos weboldala visszatekintett a mérkőzésre. A liverpoolfc.tv emlékezteti olvasóit, hogy a magyar játékos csak csereként állt be az utolsó fél órára, ám ez is elég volt neki ahhoz, hogy két gólt vágjon Szingapúrnak. "Németh sok gólt lőtt a tartalékcsapatban, és most megmutatta, hogy ez nem volt véletlen" - nyilatkozta Rafael Benítez, az angolok vezetőedzője.
A soccernet.com futballportálon hosszabban beszélt Benítez a meccsről, és újabb dicséretekkel illette a 20 éves magyart. "Két éve a tartalékoknál remekelt, ám tavaly sérülések hátráltatták a fejlődését. Ám ma ismét bizonyította, hogy micsoda remek befejező csatár, s hogy ő a jövő játékosa."
"A labda mindig a játékosnál van, rajta múlik minden. Ám ha kopogtat az ajtón, és nagyon erősen kopogtat, akkor azt meg kell hallanom" - szögezte le Benítez, aki ezzel arra célozhatott, hogy Németh erősen kopogtat a nagycsapat ajtaján.
"Jó meccset játszottunk. Keményen dolgoztunk, nagy tempót diktáltunk és profi volt a csapat mentalitása. Úgy vélem, napról napra erősebbek a játékosok" - tette hozzá a spanyol szakember.
A Vörösök ázsiai túrája ezzel véget ért, miután a csapat visszatért Liverpoolba, a játékosok pihenhetnek pár napot, majd folytatódnak az edzések. Egy hét múlva, vasárnap pedig már Barcelonában lép pályára a Premier League legutóbbi ezüstérmese, az ellenfél az Espanyol lesz.