Nagy várakozások előztek meg idehaza a Ghána-Magyarország U20-as vb-elődöntőt, amin nem is lehet csodálkozni, mivel generációk nőttek fel anélkül, hogy magyar válogatott legalább hasonlóan szerepelt volna egy világeseményen.
A mieink szempontjából a meccs legnagyobb kérdése az volt, hogy sikerül-e pótolni az eltiltás miatt hiányzó Koman Vladimirt? A válasz sajnos negatív volt, a magyar válogatott kapitányának hiánya a kreativitás hiányát is magával hordozta, de azt is hozzá kell tenni, hogy a ghánaiak az első 45 perc folyamán lehengerlően játszottak. Az afrikaiak vezetéséhez pedig a két szélsőhátvédünk hibája is kellett: előbb Présinger adott gólpasszt az ellenfélnek, majd Zámbó mélázott el egy beadásánál. Ezek a hibák is azt mutatták, hogy a magyar csapatból rengeteg energiát kivett a csehek, illetve az olaszok ellen kivívott győzelem.
Ha minden így maradt volna, a magyar csapatot akkor sem érhette volna semmi kritika, de szerencsére jött a második félidő, és egy sokkal látványosabb, gólratörőbb játék, amiben nagy szerepet játszott a félidőben remekül beszálló Varga Roland és Balajti Ádám felszabadult futballja. Fokozatosan a ghánaiak fölé kerekedtünk és a 73. percben Simon András erőszakosságának és a szintén csereként beállt Futács remek helyezésének köszönhetően a szépítésre is futotta az erőnkből. A folytatásban Quansah 3-1-re módosította az eredményt, de a mieink még ekkor sem roppantak össze, Balajti klasszisokat idéző megmozdulással 3-2-re módosította az állást.
Csodálatos látványt nyújtott a mindvégig hatalmas szívvel küzdő magyar válogatott, amely már több gólt nem tudott lőni Ghánának (pedig helyzete volt bőven) és nem jutott be a döntőbe, de minden tiszteletet és dicséretet megérdemel, mert már eddig is olyat nyújtottak világviszonylatban, amelyet jelenleg nagyon kevesen tudnak magyar színekben.
A 3-2-es vereség ellenére egy percig sem szabad csüggedni, ez a csapat sikerre született és minimum esélyes a világbajnokság harmadik helyére.
(czp)